Akadémiai Szabadalmi Nívódíj

2012. november 9.

A Magyar Tudományos Akadémia tudományos osztályai és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal képviselőiből alkotott kuratórium Akadémiai Szabadalmi Nívódíjban részesítette RÓNAFÖLDI ARNOLD villamosmérnököt, egyetemi docenst, a Miskolci Egyetem anyagtudományi akadémiai kutatócsoportjának tudományos főmunkatársát.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, korábbi nevén a Magyar Szabadalmi Hivatal, az iparjogvédelmi tudatossággal gondozott és a nemzetközi megmérettetés próbáját is kiálló kutatási eredményeket létrehozó alkotók megbecsülésére, tevékenységük társadalmi elismerésére a Magyar Tudományos Akadémiával közösen, 1997-ben Akadémiai—Szabadalmi Nívódíjat alapított.

 A Magyar Tudományos Akadémia tudományos osztályai és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal képviselőiből alkotott kuratórium Akadémiai Szabadalmi Nívódíjban részesítette

   RÓNAFÖLDI ARNOLD
villamosmérnököt, egyetemi docenst, a Miskolci Egyetem anyagtudományi akadémiai kutatócsoportjának tudományos főmunkatársát

 
az Európai Űrkutatási Ügynökség által szervezett projekt keretében – a kutatáshoz használt – forgó mágneses térben történő kristályosításra alkalmas berendezés továbbfejlesztéséért, a berendezés nagy mágneses teret előállító magneto-hidrodinamikus keverő egységének kidolgozásáért. A berendezés megalkotása azokon a számos országban szabadalmaztatott találmányokon alapul melyet a kitüntetett az elmúlt évtizedekben dolgozott ki.
A díjat Pálinkás József akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Bendzsel Miklós úr, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal elnöke adta át.

Forrás: http://www.uni-miskolc.hu/public/index.php?page_id=&news_id=3538